Pest megye közel negyven bányatavából kilenc területén (Dunavarsány, a délegyházi tórendszer három taván (2-es, 4-es, 6-os), Dunaharaszti, Áporka, Kiskunlacháza, Pócsmegyer) engedélyezett a fürdés. Dunaharaszti és a budakalászi Omszki-tó egy részén lehetőség van a motoros vízi sporteszközök használatára.
A motoros vízi sporteszköznek érvényes vizsgával, a vezetőnek vezetői engedéllyel kell rendelkeznie, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság állít ki. A jetski sebessége a bányatavakon nincs korlátozva, ami fokozott veszélyt jelenthet a tiltott helyen fürdőzőkre. A jármű fékhatással nem rendelkezik, nehezen irányítható és nem biztos, hogy a vezető időben észleli a vízben tartózkodót, ami súlyos balesetet is okozhat. Az engedély nélküli vezetőkkel szemben szabálysértési eljárás indul. A kiszabható pénzbírság összege 5-150 ezer forintig, a helyszíni bírság 5-50 ezer forintig terjedhet.
Aki a tiltás ellenére fürdőzik, szabálysértést követ el és 5-150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A helyszíni bírság összege ebben az esetben is 5-50 ezer forint közötti összeg. Szabálysértési bírságot a rendőrség, a közterület felügyelők, a természetvédelmi őr és az önkormányzati természetvédelmi őr szabhat ki. Fürdésnek számít az úszás mellett a játékcsónak, vízibicikli, valamint a banánhajó vízen történő használata és az ezekről történő vízbeugrálás.
Gyermekekkel érkező családok számára nagyon fontos tudni, hogy hat éven aluli vagy úszni nem tudó 12 év alatti gyerek csak szülői felügyelettel fürödhet szabadvizekben ott, ahol a fürdés megengedett. A fürdésre engedélyezett területet az önkormányzat hozzájárulásával az ÁNTSZ kistérségi hivatala jelöli ki. Ezeken a területeken kéthetente ellenőrzik a víz minőségét, megtalálható a mosdó, zuhanyzó, illemhely, hulladékgyűjtő, és a mentésre, elsősegélynyújtásra kiképzett személyzet. A fürdésre nem engedélyezett területeken, viszont nincsenek kiépített mellékhelyiségek, öltözők és szemétgyűjtési lehetőség, továbbá az elsősegélynyújtás is megoldatlan.
A jogi következmények mellett nagyon fontosak az élettani, egészségügyi következmények, ugyanis a bányatavak jellemzője, hogy néhány lépés után hirtelen mélyülnek, a nagy mélység miatt csak a felszín melegszik fel. A hirtelen vízhőmérséklet csökkenés könnyen okozhat izomgörcsöt, sokkot, szívmegállást. Fertőzésveszéllyel is számolni kell, hiszen a víz minőségét nem ellenőrzik rendszeresen, ezért nagyon sok veszélyes hulladék és méreganyag kerülhet a vízbe. Ezen kívül a medrükben előfordulhatnak fém darabok, munkagép alkatrészek, ezek könnyen okozhatnak sérülést, főleg a vízbe ugrálóknak.
A Dunán Dunabogdány, Göd-alsó, Göd-felső, valamint Ráckeve területén találhatók fürdőzésre kijelölt helyek. Aki a folyóban a fürdőzésre vonatkozó szabályokat nem tartja be, ugyanolyan jogkövetkezményekkel számolhat, mint a bányatavak esetében.
Bűnmegelőzési ajánlások strandoláshoz:
- ha lehetőség van rá, használják a csomagmegőrzőt, és annak kulcsát tartsák magunknál;
- az autóval érkezők ellenőrizzék, hogy az autót bezárták-e rendesen és fontos, hogy semmilyen nagyobb értéket ne hagyjanak szem előtt (utastérben, de még az ülés alá becsúsztatva se);
- lehetőleg ne vigyenek magunkkal nagy értékű ékszert, tárgyakat;
- ha mégis visznek magunkkal értéket, azokat zárható táskába tegyék, és amíg fürdenek, mindig legyen, aki vigyáz rá a parton;
- lehetőleg annyi pénzt vigyenek magunkkal, amennyit feltehetően aznap el fognak költeni.
Ezekre a szabályokra a gyermekek figyelmét is hívják fel, fontos, hogy ők is ismerjék az ingyenesen hívható 107, illetve 112 központi segélyhívókat. Amennyiben bűncselekmény szemtanújává vagy áldozattá válik, akkor haladéktalanul értesítse a rendőrséget.